A Netflix a napokban jelentette be, hogy élőszereplős film és animációs sorozat formájában is feldolgozzák a Keanu Reeves közreműködésével készült BRZRKR című képregényét, és mindkét produkciónak a népszerű színész lesz a producere és a sztárja.
Színészként jó eséllyel senkinek nem kell bemutatni Keanu Reeves-t, aki nemrégiben egy képregény elkészítésében is közreműködött társalkotóként. A színész Matt Kindt íróval és Ron Garney rajzolóval közösen indította útjára a 12 részesre tervezett rajzolt történetet, aminek a főszereplője a félig isten, félig halandó Berzerker, aki épp az Egyesült Államok szolgálatában áll, és olyan feladatokat old meg, ami másnak túl véres vagy veszélyes lenne. A halhatatlan hős 80 ezer éves, és a történet szerint azért dolgozik az USA-nak, mert cserébe fény derülhet az eredetére, és arra, hogy miképp vethet véget az életének. Az alkotók jó pár fordulatot, és vérbő sztorit ígérnek – utóbbi abból is következik, hogy hősünk apja egy hadisten, így Berzerker arra van kárhoztatva, hogy élete során folyamatosan véres konfliktusokba bonyolódjon.

A BRZRKR első száma március elején jelent meg a BOOM! Studios gondozásában, és az eladási adatok alapján azonnal az évtized egyik legkeresettebb képregénye lett. Érdemes tudni továbbá, hogy a kiadó már tavaly „first look” megállapodást kötött a Netflix-szel, tehát amennyiben a streaming szolgáltató fantáziát lát a megfilmesítésben, akkor először ők tehetnek ajánlatott a BOOM! Studiosnak. A képregény hatalmas sikere után ez meg is történt, és a Netflix rögtön be is rendelt egy előszereplős filmet és egy animációs sorozatot a történet alapján.
A jelenlegi tervek szerint a Keanu Reeves főszereplésével készülő film szorosan követni fogja a képregény történetét, míg az animációs széria – ahol a főhős szintén Reeves hangján szólal majd meg – lényegében spin-offként fogja kibővíti a BRZRKR univerzumot. Bár ennél többet egyelőre nem lehet tudni a két produkcióról, így a premier tervezett időpontja sem ismert, de már most nagyobb összegben mernénk fogadni arra, hogy a Netflix egyik következő nagy dobása van készülőben, hiszen Reeves neve jelenleg garanciát jelent a sikerre.