Habár az HBO-féle The Last of Us sorozat nagyrészt követni fogja az első játék történetét, de a készülő széria egyik írója szerint azért bőven lesznek eltérések a Naughty Dog fejlesztőcsapat eredeti szorijához képest.
Világszerte rengeteg játékos szíve dobbant meg, mikor kiderült, hogy az HBO a Csernobil írójával, Craig Mazinnel karöltve sorozatot készít a Naughty Dog díjnyertes játékából, a 2013-as The Last of Us-ból, amiben a való életben is létező cordyceps gombafaj elhozta a világvégét az emberi faj számára. Az adaptáció minőségét illetően az HBO-nak igen hamar sikerült eloszlatnia az esetleges kételyeket, hiszen Mazin mellett a The Last of Us játékokat író Neil Druckmann is dolgozik a forgatókönyvön. Druckmann nemrégiben az amerikai IGN-nek adott interjút, ahol kicsit részletesebben is mesélt arról, mire számíthatunk a széria első évadában.
A Naughty Dog társelnöke szerint a széria elsősorban a 2013-as játék sztoriját adaptálja a képernyőre, viszont ahogy minden feldolgozás esetében, úgy az alkotóknak itt is meg kellett hozniuk néhány olyan kreatív változtatást, amik eltérnek a játékban látottaktól. Druckmann hozzátette, hogy a sorozatban ettől függetlenül biztosan visszaköszön majd jó pár ismerős mondat a program eredeti szövegkönyvéből, de kiemelte, hogy a médiumok közti nyilvánvaló különbségek miatt vannak helyzetek, amikor muszáj eltérni a korábban lefektetett alapoktól.
Az egyelőre konkrét premier dátum nélküli The Last of Us sorozatban a Trónok Harcából és a Narcosból ismerős, de a The Mandaloriannel közönségkedvenccé váló Pedro Pascalt alakítja Joelt, míg Ellie szerepében a szintén a Trónok harcából ismerős Bella Ramsey tűnik fel.