A hétvégén kiszivárgott képet követően a LEGO május 11-én délután háromkor hivatalosan is leleplezte a 10292-es cikkszámú, Friends: The Apartments névre hallgató készletet, amiből a Jóbarátok sorozat két ikonikus lakása lesz megépíthető.

A készlet immár a Creator Expert termékvonalat erősíti (a Central Perk még az Ideas részeként jelent meg), összesen 2048 alkatrészt számlál és hét minifigurát tartalmaz. A főszereplők mellett (Monica, Chandler, Joey, Phoebe, Rachel és Ross) ezúttal Janice kapott helyet a készletben, amit a LEGO VIP tagok május 19-től vásárolhatnak meg, míg mindenki más június 1-től szerezheti be a szettet a világ minden táján, így hazánkban is. Az ára Európában 150 euró, itthon pedig 54 990 forintba fog kerülni. A két legendás lakás mellett megkapjuk a köztük található folyosót, a végeredmény pedig 10 cm magas, 64 cm széles és 31 cm mély.

A két legendás lakás. Fotó: LEGO Csoport
A hat főszereplő új minfigurái. Fotó: LEGO Csoport
Itt már látszódik Janice figurája is. Fotó: LEGO Csoport
A két legendás lakás kicsit más nézetből. Fotó: LEGO Csoport
A hivatalos dobozkép. Fotó: LEGO Csoport

A két apartman igazi csemege lesz a rajongók számára, hiszen tele vannak olyan részletekkel, amik a legemlékezetesebb epizódokat idézik meg kocka formában. Ott van a csocsóasztal, Joey és Chandler szárnyas jószágai, a folyosón sajttorta maradványai, a kinyitható tévészékek, a hatalmas kutyaszobor, a Joey által készített tévészekrényért cserébe kapott kenu, Phoebe furcsa alkotása, a rettentő ronda Gladis festmény, a fejekre kerülő hatalmas pulyka Monica konyhájában, a hatalmas babaház, a sokat látott erkély és még sorolhatnánk…

Együtt a teljes csapat, az állatkákkal és az ikonikus kutyaszoborral. Fotó: LEGO Csoport
Lego friends jóbarátok
Az a bizonyos torta! Fotó: LEGO Csoport
Lego friends jóbarátok
Ki ne emlékezne erre a pulykára? Fotó: LEGO Csoport
Lego friends jóbarátok
A tévészékek, amikre mindannyian vágytunk! Fotó: LEGO Csoport
Lego friends jóbarátok
Monica lakásának legnépszerűbb pontja. Fotó: LEGO Csoport
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!