A 2021 elején debütált Lupin mindössze hat részes első évada jókora cliffhangerrel ér véget, de már nem kell sokat várni a folytatásra, hiszen a Netflix és Omar Sy leleplezték, hogy 2021. június 11-én érkezik a folytatás, azaz a második évad.
Az Omar Sy (Életrevalók) főszereplésével készült francia sorozat, a Lupin 2021. január 8-án debütált a Netflix kínálatában. A történet középpontjában Assane Diop áll, aki az álcázás nagymesterének, Arséne Lupin „nyomdokaiba lépve” igyekszik igazságot szolgáltatni a gyerekkorában ártatlanul elítélt és emiatt öngyilkosságot elkövető apjának.
Az első évad mindössze hat epizódot számlál, és akik befejezték, pontosan tudják, hogy a széria nemcsak komoly cliffhangerrel ér véget, de konkrétan félbeszakad a történet. Szerencsére a Lupin folytatására nem kell sokat várni: a második évad 2021. június 11-én (péntek) érkezik a szolgáltató kínálatába. Valójában persze nem klasszikus második évadról van szó (A Netflix is inkább második fejeztnek hívja), hiszen a hátralévő öt epizódot az első hattal együtt leforgatták, csak a szolgáltató valamiért úgy döntött, hogy az eredetileg 11 részesre tervezett első évadot és két részletben mutatják meg a nézőknek.
A Lupin hatalmas siker, a január 8-ai premiert követően világszerte legalább 70 millió háztartásban indították el a szériát (ezzel a Netflix harmadik legnézettebb sorozata lett A Bridgerton család és a Vaják után), így elég nagy a valószínűsége, hogy a második évadot követően is folytatódni fog Assane Diop története.