Ha korábban esetleg lemaradtatok volna róla: a Warner Bros. égisze alatt előzményfilm készül a 2005-ös, Johnny Depp nevével fémjelzett Charlie és a csokigyár című adaptációhoz, nemrégiben pedig az is kiderült, ki bújik Willy Wonka, azaz a történet különc csokigyárosának bőrébe. 

A filmről már jó ideje hallani különféle pletykákat, de csak januárban vált biztossá, hogy tényleg elkészül a Charlie és a csokigyár előzményfilmje, aminek a középpontjában természetesen Willy Wonka áll. A Wonka a címszereplő fiatal éveire fókuszál, még a híres-neves csokigyár megnyitása előtti időszakra, amiről a korábbi filmek alapján csupán annyit tudni, hogy a címszereplő apja fogorvos volt, aki írtózott az édességektől.

A hivatalos bejelentéssel egyidőben a premiert is kitűzték 2023. március 17-re, és már azt is tudjuk, hogy a Paddington című vígjátékot jegyző Paul King ül a rendezői székbe, aki Simon Farnaby mellett a forgatókönyv megírásban is részt vesz. A produceri teendőket a Harry Potter- és a Legendás állatok-filmeken is dolgozó David Heyman látja el.

A napokban ráadásul az is kiderült, hogy már a főszereplőt is megtalálták Timothée Chalamet személyében. A színész 2017-ben, az André Aciman regényén alapuló Szólíts a neveden című filmmel robbant be a köztudatba, majd nem sokkal később olyan produkciókban láthattuk viszont, mint a Lady Bird és a Kisasszonyok, hamarosan pedig a Denis Villeneuve-féle Dűnében tűnik fel, ahol a főszereplő Paul Atreidest alakítja.

willy wonka
Timothée Chalamet a hamarosan érkező Dűne adaptációban. Fotó: Warner Bros.

Willy Wonka, a világ legkülönlegesebb csokigyárosa eredetileg Roald Dahl regényében, a Karcsi és a csokoládégyárban tűnt fel, amit az 1964-es első megjelenés óta kétszer is adaptáltak a filmvászonra: 1971-ben Gene Wilder, 2005-ös pedig Johnny Depp főszereplésével. Utóbbi alkotás a különc Tim Burton keze munkáját dicséri, aki viszonylag hűen dolgozta fel az eredeti szerző meghökkentő és sötét tónusú mesekönyvét.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!