Hivatalos bejelentésről ugyan szó sincs, de Tom Hiddleston egy olyan interjút adott június elején, ami bizony arra enged következtetni, hogy az általa alakított rendkívül népszerű karakter kalandja nem ér véget Loki hatodik részével, hanem fel fog tűnni a jövő márciusban érkező Doctor Strange in the Multiverse of Madness-ben is.

Június egyértelműen Tom Hiddleston hónapja, hiszen a hónap elején vette kezdetét a főszereplésével készült Loki című, hat részes minisorozat, ami arról mesél, mi történik a karakterrel, miután a Bosszúállók: Végjáték egyik balul elsülő akcióját követően megpattan a Stark-torony aulájából. A színész a széria okán végigturnézta a sajtót, jó pár beszélgetős műsorban is tiszteletét tette, és a Jimmy Kimmel Live! keretében volt egy olyan elszólása, ami bizony arra enged következtetni, hogy szerepelni fog a 2022 márciusában érkező Doctor Strange in the Multiverse of Madness című Marvel-filmben is.

A fenti videóban a második percnél kezdődik a számunkra érdekes rész, amikor Tom arról beszél, hogy a 40. születésnapján éppen egy forgatáson vett részt, és Loki karakterét alakította. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Hiddleston 1981. február 9-én született, tehát 2021. február 9-én lett 40 éves. Igen ám, de a Loki sorozat atlantai forgatása több forrás (itt, itt és itt) szerint is véget ért januárban, szóval felmerül a kérdés, hogy akkor mégis milyen produkció elkészítésében vett részt a színész a 40. születésnapján?

Hollywoodban természetes az utóforgatás, és bár sorozatok esetében ritkábban hallani ilyesmiről, azért nincs kizárva, hogy Tom Hiddlestonnal még utólag felvettek néhány jelenetet a Lokihoz. Ennél ugyanakkor jóval érdekesebb teória, hogy a színész valójában már nem a Disney+-os széria készítésében vett részt, hanem csatlakozott egy másik produkcióhoz. És tudjátok melyik Marvel-film forgatása zajlott ebben az időpontban? A Benedict Cumberbatch főszereplésével készülő, és Sam Raimi rendezte Doctor Strange in the Multiverse of Madness.

Loki felbukkanása ebben a filmben egyáltalán nem lenne meglepő, hiszen a Hiddleston által alakított karakter valójában nem az, akit a Thor: Sötét Világban, a Thor: Ragnarokban és a Bosszúállók: Végtelen háborúban láthattunk, hanem egy variáns, egy párhuzamos világból származó változat. Ugye már a Loki széria is részben a multiverzum körül forog, a (cím alapján) a Doctor Strange 2-nek is ez a fő motívuma, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a két mágiahasználó szereplő útjai ismét keresztezni fogják egymást. Mindez persze csak találgatás, nincs semmilyen hivatalos bejelentés, de a magunk részéről nagyon örülnénk neki, ha Loki újabb és újabb Marvel produkciókban tenné tiszteletét.

A Loki sorozat negyedik része amúgy június 30-án kerül fel a Disney+ kínálatába, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness amerikai premierje pedig 2022. március 25-re esik. Utóbbi filmben nemcsak Benedict Cumberbatch tér vissza, mint főszereplő, de Rachel McAdams is, újra feltűnik továbbá Chiwetel Ejiofor (Mordo) és Benedict Wong (Wong). Fontos szereplő még Elizabeth Olsen, aki ismét a Skarlát Boszorkányt alakítja, így biztos lesz valamilyen szorosabb kapcsolat a WandaVision sorozattal, illetve ebben a filmben debütál egy újabb Marvel karakter, méghozzá America Chavez, akit Xochitl Gomez kelt életre.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!