A LEGO végre hivatalosan is bemutatta a Reszkessetek, betörők! című klasszikus karácsonyi film alapján készült Ideas készletét, ami LEGO Ideas Home Alone (21330) néven kerül a boltokba, méghozzá 2021. november 1-én. A szett öt minifigurát tartalmaz, és nemcsak a legendás McCallister ház építhető meg belőle, de a betörők furgonja és a fára épített bunker is, ahová Kevin a történet során kötélen menekül a betolakodók elől.

A LEGO még 2020 nyarán jelentette be, hogy az ukrán Alex Storozhuk ötlete nyomán Ideas készletet készít a Reszkessetek, betörők! című klasszikusból, 2021. október 21-én pedig be is mutatták a végleges szettet, ami LEGO 21330 Home Alone néven lesz elérhető világszerte, méghozzá november 1-től, 250 eurós áron – itthon pedig 95 ezer forintba fog kerülni. Az eddig legnagyobb Ideas szettről beszélünk a maga 3955 alkatrészével, és a McCallsiter ház méretre sem kicsi, hiszen a végeredmény 34 cm széles, 34 cm mély és 27 cm magas.

A megépített épületnek középen kétfelé kinyitható a homlokzata (de a tető is nyitható), így feltárul a kidolgozott belső rész, ami modulárisan szétszedhető helyiségekből áll, és rengeteg a filmből ismerős részletet tartalmaz. A legendás fürdőszobai jelenetet az arcszesszel, Kevin vacsoráját egyedül, a fekete-fehér filmet („Tarts meg az aprót, te mocskos állat!”), de nem maradt ki a hatalmas tarantula, Harry megcsillanó aranyfoga, a bejáratnál álló szobor, amit mindenki feldönt, a Marvot fejbe csapó vasaló és a felforrósított kilincsgomb sem. A filmes utalásokra itt is ugyanúgy lehet vadászni, mint a második Jóbarátok készletnél.

Lego 21330 reszkessetek betörők
Íme a dobozkép. Fotó: LEGO Csoport
Lego 21330 reszkessetek betörők
A homlokzat középen két irányba kinyitható. Fotó: LEGO Csoport

A készlet öt minifigurát tartalmaz: itt van Kevin, az édesanyja Kate, a betörők, Harry és Marv, illetve a Marley nevű idősebb úriember (kuka és lapát is jár hozzá), aki kezdetben a frászt hozza a főszereplőre. Őt és Harryt leszámítva minden figurának két festés van a fején (Marvnál az egyiken látszik a forró vasaló nyoma), Kevin pedig átöltöztethető kinti ruhába (sapkát és sálat is kapott). Az építés során pedig jó pár matricára kell számítani, illetve a szett doboza elemeket is tartalmaz, így világítós effekte is lehet számtani. A McCallsiter ház mellett megkapjuk a rosszfiúk furgonját, illetve a hátsó udvar fára épített bunkerét is, ami egy kötéllel köthető össze a fő épülettel – így el is játszható a film ikonikus jelenete, mikor Kevin meglép a betörők elől.

Marv vasalós arcfestése zseniális. Fotó: LEGO Csoport
Kevinre akár téli öltözetet is húzhatunk. Fotó: LEGO Csoport
Hopp, itt az egyik emlékezetes csapda! Fotó: LEGO Csoport
Kukucs! Fotó: LEGO Csoport
A furgon sem maradt ki. Fotó: LEGO Csoport
34 cm széles, 34 cm mély és 27 cm magas építményt kapunk. Fotó: LEGO Csoport
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!