A Szellemirtók, az Elveszett jelentés és megannyi emlékezetes film legendás színésze, Bill Murray csatlakozott a Hangya 3. (Ant-Man and the Wasp: Quantumania) stábjához. Legalábbis erre utalnak azok a (véletlenül) elejtett félmondatok, amelyek egy német lapnak adott interjúja során hangzottak el a sztár szájából.

A Marvel már eddig sem aprózta el a dolgot, ha a filmjeiről volt szó, hiszen az elmúlt bő tíz évben számos neves rendezőt (pl. Kenneth Branagh) és komoly színészt (Cate Blanchett, Michael Douglas) megnyert magának, hogy csatlakozzanak a különböző produkciókhoz, és most úgy tűnik, ismét egy igazi színészlegenda csatlakozik a stúdió egyik legújabb alkotásához.

Bill Murray egy német lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy nemrég forgatott egy Marvel-filmet, és bár az alkotás címét nem árulta el, a rendező személyét sikerült megszellőztetnie. Konkrét nevet ugyan nem mondott, de megemlítette, hogy mennyire kedvelte a rendező által készített Hajrá csajok! című pompomlányos filmet. Innen pedig már nem volt nehéz megfejteni, hogy a színész Peyton Reedre gondolt, a szóban forgó Marvel podukció pedig nem lehet más, mint a Hangya 3, vagyis az Ant-Man and the Wasp: Quantumania.

A Marvel Studios még tavaly jelentette be a Hangya harmadik részét, amelyről egyelőre nem sokat árultak el a készítők. Annyi bizonyos, hogy a legújabb információk szerint a bemutató az Egyesült Államokban 2023. július 28-án esedékes, visszatér Paul Rudd és Evangeline Lilly Scott Lang (Hangya) és Hope van Dyne (Darázs) szerepében. Michael Douglas (Hank Pym) és Michelle Pfeiffer (Janet van Dyne) szintén újráznak majd a korábbi szerepeikben, valamint Scott lánya, Cassie Lang is felbukkan, de már nem a Bosszúállók: Végjáték-ban látott Emma Fuhrmann alakításában. Helyette a Big Little Lies drámasorozatból és a Freaky horror-vígjátékból ismert Kathryn Newton bújik a karakter bőrébe.

Az is biztos továbbá, hogy a Lovecraft Countryból ismert Jonathan Majors alakítja a főgonoszt, a Marvel egyik leghatalmasabb gonosztevőjét. A Kang, a hódító nevű rosszfiú a távoli jövőben, egészen pontosan 30. században született, és hatalmas fenyegetést jelent az emberiségre, hiszen időutazásra is képes, és szereti kedvére újraírni a történelmet. Érdekesség, hogy Majors a Loki szezonzáró epizódjában már felbukkant a He Who Remains (Ő, Aki Marad) néven említett szereplőként, aki nem más, mint Kang egyik multiverzumos variánsa.

bill murray hangya
Kang, a hódító. Fotó: Marvel

Rendezőként az előző részeket is jegyző Peyton Reed tér vissza, a forgatókönyvért pedig a Rick és Morty írója, Jeff Loveness felel. A sztoriról egyelőre semmilyen konkrét információ nem szivárgott ki, de a rendező elmondása szerint a Hangya 3. sokkal grandiózusabb lesz, mint az előző kettő rész volt, és a látványt illetően is felül múlja majd az elődeit.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!